Ezzel az oldallal azoknak szeretnék segíteni, akik nem-, vagy csak részben értik a rossz érzéseik okait (vagy hogy a másik miért 'hisztizik'...). A jó megoldás megtalálásához nagyon fontos, hogy meg tudjuk nevezni a szükségleteinket, és az -ezekkel kapcsolatos- ésszerű igényeinket, hogy magunkban kezelni-, dönteni-, pláne -egy vita során- képviselni tudjuk azokat. Segíthet ez az oldal azoknak is, akik valamilyen káros szenvedélytől szeretnének megszabadulni. Ha sikerül megérteniök, hogy voltaképpen milyen szükségletek motiválják őket a káros szokásaik fenntartásában, valószínűleg nem lesz nehéz találni egy másik-, ártalmatlan módot a szükségletük beteljesítésére.

Az egészségünk-, a jó közérzetünk -, a képességeink fenntartásához és fejlesztéséhez -rendszeresen- szükségünk van megfelelő-, semmi mással nem helyettesíthető dolgokra: Az általános emberi szükségletek tekintetében az alábbi kategóriák különíthetők el:

1. táplálás,
2. feldolgozás,
3. környezet,
4. működtetés,
5. regenerálódás,
6. karbantartás,
7. egyéb gyógyító-, fejlesztő segítségek.

Az emberi szükségleteket két nagy csoportba osztom:

1. amikre a testünknek-,
2. és amikre az elménknek van szüksége.

Az általános testi szükségletek közismertek.:

1. Táplálás:
   • táplálék-anyagok: zsírok, szénhidrátok, fehérjék, ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek, növényi rostok,
   • víz,
   • oxigén és egyéb közömbös gázok.
2. Feldolgozás:
   • emésztéshez szükséges feltételek,
   • széklet- és vizelet ürítés feltételei.
3. Környezet:
   • klimatikus viszonyok: megfelelő hőmérséklet,
   • légzési viszonyok: megfelelő tiszta levegő, légnyomás, páratartalom, légmozgás,
   • fényviszonyok: megfelelő fényerő, vibrációmentes fény,
   • hangviszonyok: zajmentesség, megfelelő háttérzaj,
   • biológiai viszonyok: fertőzésmentes környezet.
4. Működtetés:
   • mozgás: aerob-, anaerob-, és gyorsasági edzés-hatás,
   • érzékszervek: látás-, hallás-, szaglás-, ízlelés-, tapintás-, egyensúly-, testhelyzet-érzékelések,
   • reagálási (percepciós) képességek feltételei.
5. Regenerálódás:
   • pihenés: oxigén-adósság, elhasznált salakanyagok-, hormon egyensúly-, vérkeringés visszanyerés feltételei,
   • alvás: sejtek regenerálódása.
6. Karbantarás:
   • tisztálkodás,
   • túlnövekedés szabályozása: haj-, köröm-, arcszőrzet nyírása vagy borotválása.
7. Egyéb gyógyító-, fejlesztő segítségek:
   • egészségügyi szakellátás:
   • ápolás: gyógyulásra alkalmas egyéb környezet, ápolási segítség,
   • gyógyszerek.

Az elme szükségletei, ugyanilyen gondolatmenet alapján:

1. Az elme táplálékai:
   • intellektuális téren: az információk,
   • érzelmi téren: az élmények.
2. Feldolgozás:
   • az információk 'feldolgozása': a gondolkodás, társas formája az együtt-gondolkodás,
   • az élményeké: a fantáziálás, a képzelődés, társas formái pedig az élményeink és a gondjaink megosztása, az ezekről való gondolatcsere.
3. Környezet:
   • A fizikai környezet is befolyásolja az elménk működését: az erőszak-, a pusztulás látványa mindenkit lehangol, sőt visszaveti az ítélőképességünket.
   • Az emberi környezet: kik vannak körülöttünk-, milyen személyes élményeink fűződnek a társaságukhoz-, döntően javíthatja vagy ronthatja az elménk működését!
4. Működtetés:
   • Az elménk erőfeszítései húzzák előre az elménk fejlődését, ha az elért (jó- vagy rossz) eredményeket sikerül visszajelzésként- és nem visszafordíthatatlan kudarcként értékelnünk.
5. Regenerálódás:
   • a gondolkodásunk regenerálódása a kisebb-nagyobb elme-pihentetések (pl. fizikai kikapcsolódás),
   • az élményeké pedig tipikusan az álom.
6. Karbantartás:
   • Az életünket érintő fontosabb döntések gondolatmeneteinek-, valamint az értékrendünk rendszeres átgondolására-,
   • sőt a régen történt zavaró élményeink felidézésére-, újragondolására is óriási szükségünk lehet.
7. Egyéb gyógyító-, fejlesztő segítségek:
   • A jelentősen kibillent lelki egyensúlyunk visszaszerzése rendszerint nem csak annyiból áll, hogy elsétálunk egy orvoshoz, és bevesszük a gyógyszereket. A sokszor évekig tartó lelki gyógyulásban elsősorban az elménk fejlődése segít. A problémáink során egyre alaposabban elemzünk-, a fontos szempontokat egyre jobban átlátjuk-, így a döntéseink egyre kreatívabbak lesznek.

Az elménk képességeinek fejlődésében csak a rendelkezésre álló idő szab határt! Az ember élethossza kevés, hogy az elmebeli képességeink csúcsára jussunk! Sőt az elménk nem csak memorizálni képes, hanem egy szuperszámítógép, amely óriási kreativ képességekkel is rendelkezik! Már kicsi gyerekkortól kezdve -egyre fejlődően- képesek vagyunk:

• elvonatkoztatni, elemezni (különféle dolgokban közös lényeget felismerni),
• a közös lényegekből fogalmakat alkotni,
• a fogalmak elhatárolásával szavakat alkotni-,
• a felismeréseinkből -a fogalmak segítségével- ok-okozati összefüggéseket átlátni,
• az összefüggésekből bonyolult folyamatokat megérteni,
• a megértéseinkből következtetéseket levonni,
• a következtetéseinket hasonló problémáinkra is adaptálni,
• a következtetéseinkből megoldás-alternatívákat kidolgozni,
• a megoldás-alternatívákat pedig a döntéseinkhez felhasználni.

Viszont vigyáznunk kell az elménkre, mert vannak olyan traumák, amelyek nem edzik-, hanem rombolják az elmét!

Az elménk táplálásáról kicsit részletesebben: Az elménk egyik fő tápláléka az információk. Ezek lehetnek:

1. tapasztalatok (bármelyik érzékszervünkkel),
2. tudásanyag (iskolai- és saját magunk által választott ismeretek),
3. aktuálisan szükséges információk (amelyeket rendszerint összegyűjtünk).

A részben- vagy egészben téves (vagy hiányos) információk rossz döntésekbe vihetnek minket. Sajnos a jelenlegi társadalmunk úgy van berendezve, hogy az üzleti lehetőség sokakat átgondolatlan információk 'bevetésére' ösztönöz, így meglehetősen ki vagyunk szolgáltatva félrevezető-, téves információknak!

Megfigyelhető, hogy bizonyos területek információi egyszerűen hiányoznak az oktatás tananyagából, holott hihetetlenül fontosak lennének! Fontos az óvatosság: kinek milyen információt hiszünk el, és az is, hogy megtaláljuk: mely információknak kell utána kutatnunk!

Nézzük a másik elme-táplálékot, az élményeket.

• Egyéni élmények:
  • Testi élmények: a táplálkozási- és az egyéb testi szükségleteinkkel kapcsolatos élmények,
  • Esztétikai élmények: pl. szépség, szimpátia,
  • Képesség-élmények, amelyek az egyéni önbizalom fejlődésében jelentenek segítenek
    • megoldásra találás- (kreativitás) élménye,
    • munkánk eredményével- és hasznosságával kapcsolatos élmény.
• Társas élmények, amelyek a társas önbizalom fejlődésében szolgáltatnak lelki muníciót:
  • Szimpátia-kapcsolatok élményei (a másik felől jövő értékeléssel-, és a saját magunk értékelhetőségével kapcsolatos élmények):
    • lelki közelség (együttérzés) élménye,
    • autonomitás élménye,
    • bizalom élménye,
    • egymásra figyelés élménye,
    • élmények megosztásának élménye,
    • önbizalom élménye.

    Kicsit más megközelítésben:

    • "Saját egyéniséggel,- és döntésekkel rendelkező személyként kezelnek..." élmény,
    • "Figyelnek rám, komolyan vesznek, fontos vagyok..." élmény:
      • "elfogadnak...",
      • "szükség van rám, hasznos vagyok...",
      • "bíznak bennem...",
      • "megtaláltam..., rájöttem..., megértettem..., megoldottam..., megcsináltam...",
      • "gondolkodóképes-, kreatív személynek kezelnek...",
      • "bízhatok a képességeimben-, és az értékelhetőségemben...",
      • "megértik a nehézségeimet, segítenek ezekben...",
      • "társak akarnak lenni az érzéseimben-, élményeimben...",
      • "megosztják az érzéseiket-, élményeiket velem...",
      • "stb." élmények.
  • Szeretet-kapcsolatok élményei (a másik egyéniségének szeretésével-, és a saját egyéniségünk szerethetőségével kapcsolatos élmények):
    • lelki vonzódás élménye,
    • javak- és ismeretek megosztásának élménye,
    • összetartozás élménye,
    • 'engem szeret' élmény,
    • nemi értelemben kizárólagos szeretet élménye.

Az értékelhetőségünk és a szerethetőségünk élményei a -kapcsolatokra vonatkozó- önbizalmunk gerincét adják! Nem tudom szavakba önteni, mennyire fontosak ezek!!! Ezek az élmények határozzák meg, hogyan látjuk önmagunkat: vajon képesek vagyunk-e szimpátiára- és szeretetreméltók lenni, tehát számíthatunk-e ezeknek a kapcsolatoknak az örömeire, vagy sem.

Az önbizalom-élmények (gyerekkori) elmaradása katasztrófális hatásokkal jár az emberi elmére nézve! A szeretet-kapcsolatokkal való bánni nemtudás-, a szeretet-kapcsolatokban való bízni nem tudás-, következésképpen a legkülönfélébb pótcselekvések járnak a nyomában! A rokonszenv- és a szeretetreméltóság képességeinek elmulasztásából fakadó rettegés a lelki betegségek előszobája... Azért, hogy ezt a saját gyerekeinknél megelőzzük, tovább folytattam a gondolatmenetet, ld. lejjebb...

Azért is igyekszem viszonylag részletesen bemutatni az emberi alap-szükségleteket, hogy -akiknek szükséges- könnyítsem a kiút-keresést, hogy egy -számukra fontos- kapcsolat megromlása vagy tönkremenetele ne okozzon olyan mértékű traumát, amely romboló tettekre sarkallja az illetőt.

A lelki feldolgozás folyamata:

• A múltban- vagy a jelenben teljesületlen szükségleteinket fel lehet ismerni,
• a mostani keserves traumáinkat lehet tudatosítani, a korábbiakat (talán) fel lehet idézni,
• az okokat alaposan végig lehet gondolni,
• a tanulságokat le lehet vonni: pontosan mi az, ami 'nem jött össze'- és miért,
• mindkét fél belevitt tévedéseit fel lehet ismerni,
• fel lehet menteni önmagunkat és a másikat és legalább annyira, hogy -az elszenvedett traumánk miatt- a teljes felelősséget ne (csak) a másikra- vagy ne (csak) önmagunkra lőcsöljük,
• az önbűntető- vagy a másikat ellehetetlenítő stratégiák helyett (újra)építő stratégiákon lehet gondolkozni (értékrendünk újragondolása, életünk átrendezése, új megállapodások, elszámolások, stb.).

És a fájdalmak enyhülnek...

Miért jó valaki segítségét (is) igénybevenni keményebb traumáknál?

Mert az igazán fontos szükségleteink tartós gubancai kemény pánikot / idegességet okozhatnak. Az idegesség visztont jelentősen csökkenti a kreativitást. Így olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy a magunk rossz érzései válnak a logikus gondolkodásunk gátjává .

Egy együttérző hallgató -a problémánk logikai megértésével és az érzéseink elfogadásával- sokat segíthet újragondolni és újra-értékelni a helyzetet. Így már könnyebben fel tudjuk ismerni: milyen lépés(ek) vezetnek kifelé a gubancból, és nem befelé...

Azért, hogy a szükségleteinket képviselni tudjuk, konkrét óhajként-, kívánságként meg kell kell tudnunk fogalmaznunk ezeket. A szükségleteink teljesítésének érdekében kigondolt konkrét óhajokat, kívánságokat szoktuk igényeknek hívni. Ha pedig a másiktól várjuk az igény teljesítését, akkor már kérésnek-, kényszerítő szándék esetben pedig követelésnek nevezzük ezeket.

Az igényeink jórészét magunk is-, és mások segítségével is meg tudjuk oldani, de egy részüket csak másokkal való együttműködés során lehet csak megvalósítani. Ezek az utóbbiak a társas igények. Az elvileg megfogalmazható igények száma rengeteg. Néhány példa:

Létezek csoporttól független igényeink is. Ilyenek: szabadság, biztonság, lehetőség valamire, jog valamihez, kompetencia, biztosíték, rendszeresség, kiszámíthatóság, stb.

Egy megfogalmazási buktató

Sok olyan igény létezik, amelyet nem csak valaki mástól-, hanem önmagunktól is várhatjuk. Így lesz az 'elfogadásból' 'önmagunk elfogadása', a 'bizalomból' 'önbizalom', az 'értékelésből' 'önértékelés', a 'megbecsülésből' 'önbecsülés'. A 'figyelem' is származhat önmagunktól és a másiktól, a türelem is lehet 'önmagunk türelme', vagy 'mástól igényelt türelem'. Az 'őszinteséget' is lehet gyakorolni magunk felé is-, és mások felé is. Sőt lehet várni pl. az őszinteséget másoktól is mifelénk, és még azt is, hogy az illető önmaga felé legyen őszinte... (Tehát négyféle variáció lehetséges, remélem, nem volt túl bonyolult...) Megfogalmazáskor tehát egyértelművé kell tenni azt is, hogy az igényünk tulajdonképpen kinek az erőfeszítéséről szól, és azt is, hogy ki kapja.

Egy-egy helyzetet-, történést-, tapasztalatot az érzéseink közegében élünk meg. Jó érzéssel tölt el minket, ha teljesülni látjuk valamely szükségletünket, és rossz érzés kerít hatalmába minket, amikor veszélybe kerül valamelyik fontos szükségletünk. Az érzéseink tehát szoros kapcsolatban vannak a szükségleteink állapotával, valamint a beteljesülés kilátásaival.

Tapasztalataim szerint az ember alapvetően élmény-centrikus lény! Hihetetlen ösztönző erők rejlenek a jó élményekben, ugyanakkor elképesztően fékezhetnek minket a negatív élményeink, pláne a traumáink.

Probléma-helyzetekben az érzéseink tudatosítása nagyon fontos! Ez segít beazonosítani a szükségletet és az igényt, amely kapcsolatban áll az érzésünkkel.

Rengeteg szó létezik a magyar nyelvben a tipikus érzéseink kifejezésére. Néhányat egybegyűjtöttem:

Természetesen nem csak szavakkal, hanem hasonlatokkal-, vagy egyéb körülírással is jól ki lehet fejezni érzéseket. Sőt a 'nem verbális' jelzésekből is érzékelhetjük egymás érzéseit (ld. empátia).

Az érzés-szavaink többnyire kifejezik azt is, hogy az adott helyzetet kellemesnek-, vagy rossznak élünk-e meg:

• teljesületlenséget (frusztrációt) kifejező érrzések pl.: dühös, bosszús, mérges, haragos, csalódott, összetört, stb.,
• teljesültséget (elégedettséget) kifejező érzések pl.: örül, vidám, megkönnyebbül, stb.

Az érzés-szavakkal kifejezhetjük a keletkezés gyorsaságát, esetleg tartósságát is.

• A hirtelen feltámadó -frusztrációs érzéseink pl.: düh, harag, idegesség, pánik, stb.,
• a lassúbb fel-és lefutású érzéseink pl.: csalódottság, összetörtség, reménytelenség, stb.

A stressz az életünk megkeserítője tud lenni, ha túl erős-, vagy tartós. Akkor keletkezhet bennünk, amikor komoly aggodalmak és félelmek gyötörnek minket valamely fontos szükségletünk miatt, amely visszatérően-, vagy tartósan nem teljesül.

Érdemes szólni még a társas szükségleteink stresszeiről:

• depresszió akkor keletkezhet bennünk, amikor a hiányérzetünk a társas élmények hiányával- vagy kudarcával kapcsolatos.
• gyűlölet akkor keletkezhet bennünk, amikor úgy ítéljük meg, hogy a társas élményeink útjába a gyűlölt személy gördített akadályt.

Ha ezek során kilátástalanságot is megélünk, jelentősen rontja ezeket az érzelmi állapotokat. Ez az érzés még kínzóbb lehet, ha a saját képességeink hiányában véljük felfedezni a hiányérzetünk okát.

Előfordul, hogy ugyanazokat az eseményeket -még hasonló helyzetben is- másként éljük meg, mint mások! Ez azért van, mert meglepően sok mindentől függ, hogy bizonyos események milyen érzéseket váltanak ki bennünk. Az érzéseink függenek:

• a szituáció alapos megértésétől,
• pillanatnyi szükségletünktől-, igényünktől,
• értékrendünktől,
• korábbi jó- vagy rossz tapasztalatainktól, élményeinktől, traumáinktól,
• önbizalmunktól, önismeretünktől,
• gondolkodó-képességünktől: a kreativitásunktól,
• valamint a megoldásra találás egyéb kilátásaitól vagy kilátástalanságától.

A szimpátia- és szeretet-kapcsolatok élményeinek fontossága:

1. Az újszülött csecsemők édesanyja oly mértékben szereti azt a kis 'vacakot', -hogyha egyébként lelkileg egészséges-, mindent feláldozna a babája életbenmaradásáért! Az újszülöttek egyenlőre semmivel sem tudják ezt a vonzalmat viszonozni, tehát ez a szeretet abszolút önzetlen...
2. A szeretet teljes hiánya annyira meg tud minket gyötörni, hogy aki elveszti a reményét, hogy megtalálja a szeretethez vezető utat, egy idő után depressziós lesz...
3. A pszichológusi rendelők telis-tele vannak olyan emberekkel, akiknek nincsenek reális elképzeléseik-, így reményük sem arról, mit tehetnének azért, hogy őket is elfogadja-, szeresse valaki...
4. Az öngyilkosok is többnyire a szeretetlenséget tartósan megélőkből kerülnek ki...
5. Ld. még Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének című versét:

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié

Házi feladat: próbáld meg beazonosítani: milyen szükségletek beteljesületlenségéről panaszkodik a költő?

A gyerekkori önbizalomhiány megelőzése

A pszichológusok rengeteget írnak a szülőknek: "a pénz és az anyagi javak nem biztosítják a gyereket arról, hogy szeretik (következésképpen arról sem, hogy ő szerethető), csupán arról, hogy a fizikai szükségleteivel törődnek…" Felhívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek elmebeli szükségletei fontosabbak, mint a fizikaiak. Hogyan tudjuk ezt megoldani? Úgy, hogy szülőként nem a vele való csatározásokat tekintjük 'nevelésnek', hanem:

• megkeressük és rendszeresen értékeljük benne azokat az értékeket, amelyekkel lelki közösséget tudunk építeni és átélni,
• észrevesszük azokat a nehézségeit és örömeit, amelyekkel együtt tudunk érezni, és amelyek 'melegséget' okoznak nekünk, hogy erre vonzódást alapozhassunk,
• meglátjuk azokat a nem verbális megnyilvánulásait is, amelyekkel -szavakra fordítás segítségével- már könnyebb azonosulnunk,
• megtanítjuk magunknak, hogy -felé is- együttérezhető- és megbecsülő módon fejezzük ki a problémáinkat és az örömeinket,
• megtanítjuk a gyerekünknek, hogy -mifelénk is- együttérezhető- és megbecsülő módon fejezze ki a saját problémáit, és értékeljük, ha ezt megteszi a kedvünkért,
• és a mindennapi beszélgetések tárgyává tesszük: hogyan tud megbírkózni az elmebeli szükségletei beteljesítésével a családon kívül is, és hogyan tudnánk minél többet segítségére lenni ebben?

Ebben az 'egymásra hangolódás' kiteljesítésében szeretnék segítséget nyújtani a következő oldalakon is..

A követelődző stílus hátránya

Az ingerült-, követelődző stílus-, és a pökhendi viselkedés dacot vált ki a másikból, az együttérezhetően fogalmazott kérés pedig sokszor segítőkészséget.

FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA (Petőfi)

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.

„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”

Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”

„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”

Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Hová fajulhatnak a konfliktusok?

Egy képzeletbeli (lidérc)álom példájával próbálom érzékeltetni, milyen károkat okozhatnak a családi konfliktusaink elhúzódása, ha nem állítjuk le ezeket időben... Csak erős idegzetűeknek...

Zabhegyező

- Kedves hallgatóink! Önök a Fakutya rádió, Zabhegyező műsorát kénytelenek hallgatni, a 399 megaherc szuper-ultrarövid hullámon. Fricska Elvira vagyok. Mai műsorunkban a házasságokról lesz szó. De nem akármilyen házasságokról: meghívtuk stúdiónkba kis országunk öt legnevesebb házasság-szakértőjét: Hóhányó Gézánét, Szürcsöl Jánosnét, Ördögffy Gábor-, Sóher Richárd-, és Kegyetlen Kelemen urakat.

Nos, eme késő esti órában, amikor csemetéink már békésen alusznak, mindenki számára izgalmas kérdést járunk körbe! Nem csigázom az érdeklődést, elmondom: vajon milyen erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy két ember a házasságában, totálisan megutálhassa egymást?

Ami igaz igaz, mi ketten a férjemmel tizenkét és fél éve gyötörjük egymást, és még nem fáradtunk bele! Hagy hencegjek egy kicsit: nekünk is vannak jócskán tapasztalataink ezen a téren! De én máris a vendégeinkhez fordulok: Hóhányó Gézánét kérdezem, akiről úgy tudom: ő, és a férje tartják Magyarországon a leghosszabb veszekedés rekordját! Képzeljék el, kedves hallgatóink! Ha hinni lehet a papírformának, kerek egy hétig, megállás nélkül üvöltöttek egymással anélkül, hogy bármelyikük egy pillanatra is csökkentette volna a hangerejét! Szinte hihetetlen! Úgy tudom, ezt az eredményt a rekordok könyvében is számon tartják! Kérem kedves Hóhányó Gézáné, meséljen nekünk: milyen nehézségekkel kerültek szembe, hiszen ez minden bizonnyal óriási próbatételt jelenthetett mindkettejük számára!

- Hát hol is kezdjem? Először is, hagy üdvözöljem a Zabhegyező hallgatóit, helló, helló. Eh. Igazán jólesett a felkérés, hogy hívtak minket ide ma, ebbe a rádióadásba. Megmondom, bevallom, a kérdéses eset után a hangszálaimat röntgenezni kellett, hiszen egy hétig csak suttogni tudtam utána, de hát mindenki beláthatja: áldozat nélkül nincs eredmény! Képzelje! A férjem, az a nyomorult, fúj! A megátalkodott! Hááá.,. Minden tilalmam ellenére, a tubus közepén próbálta kinyomni a fogkrémet! A mai napig nem felejtem el! Az a szerencsétlen tubus úgy nézett ki, miután az a pipogya megszorongatta, mint egy földigiliszta a síneken, amikor éppen arra járt a vonat! Ahh! Hááá! De hát mindig is tudtam, hogy szűk az agya! Egy hétig kellett ordítani vele, hááá, amíg végre majdnem beadta a derekát!

- Miért csak majdnem?

- Mert az a dilis gyermekem, amikor már majdnem sikerült legyőznöm a pacákot, hozott még egy fogkrémet...

- És mi volt ezzel a baj?

- Azt mondta: egyik a papáé, másik a mamáé...

- Egészen beleborzongtam kedves hallgatóink, milyen drámai helyzet lehetett! Ha nem jön az a gyerek, meglehet, hogy vendégünk ma világbajnok! Megjegyzem, a veszekedés világrekordját adataink szerint egy fiatal-, szimpatikus házaspár tartja: ahol a férj arab, a nő olasz. A rekordok könyve szerint ők két hétig bírták a civódást! Képzeljék el: a férfi arabul szidta a feleségét, a nő pedig olaszul replikázott! De térjünk vissza szerény stúdiónkba, és most Szürcsöl Jánosnét kérdezem. Úgy tudom, önök ketten a férjével a csöndes kikészítés műfajában értek el példaszerű eredményeket...

- Hát igen, jó éjszakát kívánok a kedves hallgatóknak. Huszonöt év hosszú idő... De lassú víz partot mos... Tudja kedveském, ha majd maga is ennyi idős lesz, szrrrr.., hát hogy is mondjam? A Béla... konok, mint egy állat! Azt állítja az a gyengeelméjű, hogy a horkolás egészséges! Jó, mi? Szóval, huszonöt éve nem tudom leszoktatni erről a rögeszméjéről! Sportot csinál belőle, és még dicsekszik is vele!

- De ha jól tudom, Ön sem hagyja annyiban....

- Haháá... Tudja kedveském, aki annyit megélt, mint én, az tudja, hogyan kell az ilyen fajankókkal bánni! Szrrr... Nem szólok én egy hangot se, csak szépen szürcsögök nekije, vegye észre mán magát! Mer' az a fajankó nem csak éjjel horkol mán, tudja? Aztán a szörcsögésemtől mán ideges, úgy kell neki, az ebugatta!

- És hogyan tudta elérni, hogy ez a hidegháború ennyi ideig tarthatott?

- Én ha beledöglök is, végigcsinálom! Majd a pupák férjem nézni fog nagyokat, mer' ő fogja előbb feldobni a bakancsot, az egyszer szent! Mán a kezelésen is megmondták nekije, hogy infarktusgyanús, vagy mi... Szóval, hogy mán nem húzza sokáig a horkolós fajzatja!

- Hát, kedves hallgatóink! Mily nemes kitartás! Én már régesrég feladtam volna, az biztos!

- Tudja lelkem, mán bocsánat, hogy a szavába vágok, szrrr... Szóval nem is mén ez másképp: erre egy egész életet fel kell tenni! Életformának kell lenni! Aki szekírozásban győzni akar, haháá... Nem lehet lankadni, tudja: mer a másik kerül a nyeregbe izibe, aztán ott is akar maradni, tudja...?

- Kedves hallgatóink! Ez... lélegzetelállító... Önöknek bizonyára van véleménye... Itt az ideje, hogy emlékeztessem önöket a szokásos telefonszámunkra: 2 03 03 03. Bíztatom önöket: kérdezzenek szakértőinktől, hiszen ez a téma oly kimeríthetetlen! Órákig elhallgatnám Szürcsöl Jánosné rekord-beszámolóját, de sajnos, műsoridőnk -mint tudják- kötött. Viszont régóta izgat engem: hogyan látják a családi küzdelmek jövőjét a férfiak? Ördögffy Gábor úrtól kérdezem: milyen tanácsokat adna a fiatal generációnak: hogyan lehet jó sokáig háborúzni a családban?

- Őőő. Jó éjszakát kívánok a hallgatóknak. Parancsolni, azt köll! De nem akárhogyan köll. Szívvel is köll, meg tenyérrel is köll! A mai fiatalság! Mit tudnak ők az életrű...? Mer' mi az élet? No, most mán elmondom végig! Hát először is: Hogyan érem el azt a jó csípős légkört? Há' bizony, sokat kő' dógozni véle! Először is: ha meggyüvök, meglátom az asszonyt, a plépofát föl kő' tenni! Incuri-fincuri mosoly, annyit se! Nehezemre esik ám, hogy néha el ne vigyorintsam magam, hát nem lehet! Tuggya, hogy van a'? Még elbízza magát az asszony! Ha pedig meggyön a krumpliszsákkal a piacru, vigye egyedű, bárhogy szánom is! Mer tuggya, a kisujját ha nyújtja az ember, rögtön könyékig köll neki! Mer' aztán máris ő akarja hordani a nadrágot! Igazam van? Há' mondom én...! Osztán: Tanácsolnám a huncut fiatalságnak: tanuljanak az ágyba viselkedni! Nem úgy, hogy mindig csak az összebújás, az enytyem-penytyem! Ahun mi lakunk, szava van az embernek! Tuggya, mér'? Mer' mi nem engedhessük meg az asszonynak, hogy csak úgy odabújkincáljon minden este...! Huaaa... Ha hallom hogy búvik, mán morranok is! Csapok a seggire: húzódjon csak vissza, míg szépen vagyunk! Még ha ezermódra kívánom is! Attól úr a férfi, hogy megszabja, mikor mit lehet!

- Ördögffy úr! Amit beszél, muzsika a fülemnek! Imádom azokat a férfiakat, akik akkor is mernek férfiak lenni, amikor dönteni kell! Bizony, kedves hölgyeim, Ördögffy Gábor urat hallották a Zabhegyező műsorában! Még egyszer a telefonszámunk azoknak a hölgyeknek, akik tudni szeretnék, merre esik Ördögffy úrék faluja: 2 03 03 03. Csak bátran! És most, kedves hallgatóink: két úr várakozik még a stúdiónkban, hogy szót kapjanak: hogyan küzdenek ők a családi béke ellen? Milyen fogásokkal lehet önök szerint elérni a házasságban a kölcsönös utálat legmagasabb szintjét? Először talán Sóher Richárd úr válaszát várom.

- Ne gondolják a kedves hallgatók, hogy ez csak úgy magától jön! Régóta figyelem a feleségem: ravasz, mint a kígyó! Hát én még ravaszabb vagyok! Sokáig tartott: majd nyolc évig, amíg kipuhatoltam minden gyengéjét, de megérte! Mondom néki a múltkor: "Te Marcsa!" (Már a neve is olyan sunyi, nem?) "Hogyan van az, hogy te mindig a kék melltartódat veszed fel, ha jön az este? Hiszen tudod, hogy megveszek, ha ezt a randa kéket látom rajtad?" Azt mondja erre: "Ricsikém, lehet, hogy ez neked nem tetszik, Dezsike mindenesetre azt mondta, hogy a kék melltartóm illene legjobban a markába..." Na, erre nekem se kellett több, mondtam is neki: "Jobb is, hogy csak a melltartót kívánja a kezébe Dezsike, mert azokkal a löttyedt tejeszacskókkal, amiket alatta találna, nem sokra menne..." Érti? Ő azt hiszi, hogy a Dezsikés szöveget beveszem, és majd rögtön ugrok vásárolni, takarítani, mer' megijedtem, hogy van neki valakije! Hát bennem emberére akadt! Befűtök neki, hogy elmenjen a kedve a Dezsikés blöfföktől! Adagolom neki naponta, hogy fonnyadt kóró ő már: nehogy olyanokkal ugrasszon, hogy más férfi bezzeg...

- Ó, hát ez csodálatos! Ön Bámulatos érzékkel ráérez azokra a furfangos lélektani trükkökre, amelyekkel elejét tudja venni, hogy az asszony ugráltassa! Mindig gondoltam, hogy az ész hatalom! Most ön megerősített engem ebben! Bárcsak én is így tudnék bánni a férjemmel!

- Jól mondja! Néha van ugyan egy kis lelkiismeret furdalásom, mert ilyenek után napokig szótlan a nő, de hát meg kell nevelni, ez mindennél fontosabb! Elhanyagolni ezt nem lehet!

- Bizony, a nevelésnek körültekintőnek, és következetesnek kell lenni! Szívemből beszél uram! Nos, kedves hallgatóink, sajnos ennek az érdekfeszítő riportnak lassan a vége felé közeledünk. Ül itt a stúdióban még egy szakértőnk, aki még nem kapott szót: Kegyetlen Kelemen úr. Őt is kérem: foglalja össze röviden, mi a titka a házasságuk üdítő perpatvarainak?

- Jó éjszakai rádiózást kívánok minden kedves rádióhallgatónak! Nincs itt semmi titok kérem! Lélektani hadviselés az egész! Figyeljenek, hallhassa a fiatalság is, hogyan kell ezt csinálni! Ülök otthon a fotelban, és nézem a tévét. Ügyelek, hogy az asszony mindig valamilyen meccs előtt találjon. (Halkan mondom, ezt utálja a legjobban.) Néha rikkantok egyet, mintha rém izgalmas lenne, ha látom, hogy sündörög, hogy valamilyen házimunkával megkörnyékezzen. Ha még mindig kitart, és a közelben lebzsel a krumplipucoló késsel, ordítok egy hatalmasat, hogy góóól! Erre biztos, hogy elmegy a kedve a sündörgéstől!

Vagy: ha az asszony elém teszi az ételt: nem szabad mondani, akárhogy ízlik is! Ha azt akarod, hogy szolgálatkészebb legyen, fintorokat kell vágni, fitymálni és mindeniket kicseréltetni! De mondok egy biztos módszert, amivel egyszer és mindenkorra le lehet szoktatni az asszonyt, hogy házimunkát reklamáljon: Meg kell várni, amikor már bőg... Ekkor azt kell mondani: "jó, elmegyek vásárolni, de csak a te kedvedért". Kiérve a piacra először is körül kell nézni, merre vannak a legpenészesebb almák, a legrohadtabb paradicsomok, abból kell bevásárolni! Ja igen! A tojásokat legalulra kell tenni a szatyorba! Ha hazaértél, csinálsz egy nagy patáliát, mintha ő tehetne a csúcsforgalomról, ami miatt két órával később értél haza. (Ezt a két órát persze egy kedélyes kocsmában kell eltölteni). Szóval a patália hevében teremtsd földhöz a szatyrot, hogy eleged volt! Most jött el a legkedvezőbb lélektani pillanat, hogy sértődötten bemasírozz a szobádba és sokat sejtető hangsúllyal érzékeltesd: most már viszont fél óra múlva vacsora legyen, különben vér fog folyni! Becsapod az ajtót, és negyed óra múlva, amikor a feleség éppen a szétfolyt tojás feltörlésénél tart, tüntetőleg emeld ki a hűtőszekrényből a zsírosbödönt és a lila hagymát! Most már majdnem a célnál vagy, elég néhány szurkáló megjegyzés, hogy "lustaságból nem élünk meg...", és hasonlók. Az asszony garantáltan, szó nélkül mindent meg fog tenni, amit kell, és legalább egy évre elmegy a kedve minden közös főzőcskétől, közös takarítástól, és egyebektől!

- Kedves hallgatóink! Ugye, mennyi-mennyi lehetőség kínálkozik a lusta háziasszonyok megnevelésére! Furfangosabbnál furfangosabb módszereket hallottunk itt a családi viszonyok kézbentartására! Büszke vagyok, hogy szeretett kamaszaink mennyi ötletet meríthettek e műsorból! De nem csak szakértőink példái segítenek: remélem, hallgatóink is hasonló módon cselekednek, gondolván: csemetéik majdani házasságát idejében kell jó példával megalapozni! Mert ugye gyerekeink tündérien jó fejűek, hamar ellesnek mindent, és mi nyugodtan alhatunk jövendő családi életük felől!

- Csirrr csörrr, csirrr csörrr.

- Ó, mi ez? Hát majdnem elfeledkeztem a telefonunkról! Nézek gyorsan az órámra, hátha van még annyi időnk, hogy meghallgassunk egy hallgatói hozzászólást! Halló, tessék, Fricska Elvira vagyok. Kíváncsian várjuk a véleményét...

- Kezit csókolom néni! Az anyukámat keresem. Tessék mondani, ott van?

- Szervusz, kislány! Hogy hívnak téged? Csak nem azt akarod mondani, hogy neked is van véleményed?

- Csókolom, engem Hóhányó Eszternek hívnak. Nincs nekem olyan... Tessék inkább a telefonhoz hívni a mamámat!

- Ó, hát te vagy az? Mesélt rólad anyukád! De nem kéne neked már aludnod?

- De igen, csak az történt, hogy öcsi játékból kinyomta apa fogkrémjét és...

- És? De ... de most miért sírsz? Hiszen ez nem olyan nagy baj...

- Igen, de azt szeretném, hogy... hüpp hüpp... szóval anya hozzon egy másikat, mert ebből semmi sem maradt!

- Majd vesz anya holnap, nem kell ezért sírni...

- Igen, de apa megint anyáéval mosott fogat... Nagyon kérem a nénit, ha meg tudja tenni, szerezzen nekünk még egy fogkrémet, hogy anya hazahozhassa! Nagyon fontos lenne! Néni! Nagyon kérem....

Krzsss, krzsss, phúúú, jaj! A rémálomnak szerencsére vége... Hál' Istennek, ezt a gyomorrontást megúsztam ennyivel... Soha többé körömpörköltet...

A megegyezések kulcsmondata

Avery Corman: Kramer kontra Kramer című könyvéből szeretnék mutatni egy tanulságos részletet.

 Az egész könyv története egy együttérzés nélküli huzavonáról szól a gyermek 'birtoklásáért', eleinte egymás között-, majd a bíróságon. Mindkét főszereplőnek nagyon hosszú-, és nagyon keserves út vezetett odáig, hogy végre együtt tudtak érezni egymással. Ebben a pillanatban tudott megszületni bennük az a döntés, amelyet végre mindketten el tudtak fogadni, és -az életüknek ebben a szakaszában- tulajdonképpen a legreálisabb is volt. (Félreértés ne essék, nem az a célom, hogy bármelyik nem rátermettségét-, vagy éppenséggel hebehurgyaságát bizonygassam, hiszen hasonló történetek fordítva is előfordulnak... ) Szeretném inkább megmutatni: milyen nehezen tudjuk néha rászánni magunkat, hogy alaposan belegondjunk a másik helyzetébe... Nekik végre sikerült. És azt gondolom, ezzel nem csak maguknak, hanem a gyereknek is jót tettek...

Negyed tizenkettő után öt perccel végre megszólalt a telefon.

- Ted?
- Az istenit, Joanna!
- Ne haragudj.
- Hol a francban vagy?
- Itthon.
- Az isten szerelmére!
- Ted, én nem megyek oda.
- Nem jössz...
- Képtelen vagyok rá.
- Mi ez, Joanna?
- Én... nem... nem bírom megtenni...
- Nem bírod megtenni?
- Nem bírom.
- Úgy érted, most, ma? Mi az istenről beszélsz, elárulnád?
- Nem bírom... egyszerűen nem bírom. - Sírva fakadt.
- Mit nem bírsz?
- Amikor ... ott ültem a tárgyalóteremben... és hallgattam, hogy mi mindent tettél... hogy mi mindenről van szó... - Olyan halkan beszélt, hogy Ted alig értette. - A felelősség...
- Mi van a felelősséggel, Joanna?
- Nem tudom... képtelen vagyok...
- Joanna, itt állok a gyerekkel és a becsomagolt bőröndökkel!
- Olyan aranyos kisgyerek...
- Igen
- Olyan aranyos...
- Joanna...
- Nem gondoltam, hogy így lesz. De most, hogy eljött az ideje... hogy szembe kell néznem a...
- Mivel? Az istenedet, Joanna, mivel?
- Azt hiszem, nem vagyok valami kiegyensúlyozott ember... Azok a dolgok, amik miatt akkor el kellett jönnöm... még mindig bennem vannak. Rá se... rá se bírok nézni magamra.
- Miről beszélsz Joanna? Mi ez az egész, az isten szerelmére?
- Nem bírom megtenni, Ted. Nem merem vállalni...
- Joanna!
- Billy.. a tiéd, Ted.
- Az enyém?
- Pedig akartam. Tényleg akartam...
- Ezt komolyan mondod?
- Nem megyek oda, Ted. Nem megyek el érte.
- Ez tényleg igaz?
- Soha többé nem akarom elvenni tőled.
- Itt maradhat? Billy itt maradhat?
- Nem hiszem, hogy akármilyen bíró kifogásolná ... - Görcsösen zokogni kezdett.
- Jaj, Ted... Ted... Ted... Ted...
- Nyugodj meg, Joanna...
- Tudod, azt hiszem, tényleg mindenben kudarcot vallottam. Kudarc az egész életem, ahogy az ügyvéded mondta.
- Úristen... Mit tettünk egymással!
- Billy a tiéd, Ted. A tiéd.
- Tényleg? Komolyan beszész?
- Igen, Ted.
- Jóságos Istenem...
- Csak... kérhetnék tőled valamit?
- Mit, Joanna?
- Láthatnám néha?

Joanna olyan sebezhető volt ebben a pillanatban, hogy Ted úgy érezte, egyetken szavával megsemmisíthetné. Csak annyit kellene mondania, hogy nem, és Joanna örökre eltűnne. De képtelen volt kimondani. És joga sem volt hozzá.

- Ki fogunk találni valamit.

Íme, itt a megegyezéshez vezető út kulcsmondata: "Ki fogunk találni valamit..."

És kellettek még hozzá olyan alkalmak is, amikor őszintén szembe tudtak nézni a maguk-, és a másik helyzetével és felelősségeivel is... A mediáció ezt a kapcsolati helyzetet teremti meg, segíti az őszinteséget, és a belegondolást a magunk- és a másik helyzetébe...

Fejér György Utolsó frissítés: 2023.01.12