Ezzel az oldallal azoknak szeretnék segíteni, akik nehezen tudják eldönteni: hányadán állnak valamelyik fontos kapcsolatukkal.

Nyilván sokan vagyunk, akiket nem elégítenek ki csupán a pénz- és valamilyen ellenszolgáltatás 'csereberéjéről' szóló kapcsolatok. Azt szeretnénk, ha a kapcsolatainknak legalább egy része érzelmi-, lelki téren is nyújtsanak biztonságot és szeretet-élményeket.

Érdekek és élmények szempontjából a kapcsolataink lehetnek:

  • Együttműködés-kapcsolatok (iskolai-, munkahelyi-, vevő-eladó-, szolgáltatást adó-rendelő-, orvos-beteg, stb.) Ezeknél az együttműködést a testi szükségleteken alapuló igények- adok-kapok egyensúlya tartja fenn: rendszerint pénz- és/vagy ellenszolgáltatás.
  • Szimpátia-kapcsolatokban felfedezzük a szimpátiát-, és a közös tevékenységek élményeit. Tulajdonképpen nem is az anyagi jellegű érdekek a fontosak, hanem kölcsönösen lelki szükségleteket teljesít be a kapcsolat. Előfordul, hogy komoly erőfeszítéseket is teszünk az ilyen kapcsolatokért. Tipikusan ilyenek a gyerekeknél a játszótársak, felnőtteknél a beszélgetőtársak, vagy akiket azért hívunk a társaságunkba, hogy megosszunk velük valamilyen élményt.
  • Szeretet-kapcsolatok esetében annyira megszeretjük az illető egyéniségét, hogy a társasága már nem helyettesíthető máséval, vágyunk a jelenlétére. Őt magát szeretjük, fontossá válik az ő jóléte, és nagyon tud hiányozni, ha nincs velünk. Érdekes módon maga a személy- és a vele való kapcsolat válik ilyenkor szükségletünkké és igényünkké! Tehát a kapcsolat már nem testi- vagy lelki érdekek beteljesüléséhez kötődik, hanem az adott személyhez. Ilyenek a barátság, a szülő-gyerek-, és a testvéri kapcsolat (jó esetben). E kapcsolatok esetleges elvesztését már borzalmasan megszenvedhetjük.
  • Kizárólagos szeretet-kapcsolat: Van egy hely a lekünkben, amelyet kizárólag egyetlen személynek szeretnénk fenntartani: ővele szeretnénk megosztani minden élményünket, és azt szeretnénk, hogy mi is megkapjuk ezt a helyet az ő lelkében. A 'féltékenység' szó ennek a kizárólagosságnak az elvesztésétől való rettegésére utal. Ez a kapcsolat a családban a férfi és a nő összetartozása. Ha a férfi és a nő nyilvánosan elkötelezték magukat e kizárólagos szeretet-kapcsolat mellett, akkor házasságnak hívjuk, ha ezt az elkötelezettséget nem igérték meg nyilvánmosan egymásnak, akkor együttélésnek.
  • Istennel való kapcsolat: Az Istent szeretők is szeretet-kapcsolatban vannak Istennel. Benne tisztelik a lakóhelyünk- a Föld-, az élet-, a család-, a képességeink- valamint az elménk létrehozóját is. Akik nagyon tisztelik Istent mindezek miatt, az érzéseiket az 'imádat' szóval adják vissza.

Logikus, hogyha egy kapcsolat nem a szereteten alapul, akkor valószínűleg addig fog tartani, ameddig -a kapcsolat összetartó erejét szolgáló- érdekek fennállnak. Ezért kapcsolat-ápolási felelősségünk van azokban a kapcsolatokban, amelyeket hosszútávra tervezünk: a szerelemben, a házasságban, a szülő-gyerek kapcsolatokban, a testvéri kapcsolatban, a barátságban, és akik Istent is szeretnék szeretni, az Ővele való kapcsolatban is.

Egy kapcsolat stabilitása tehát abban áll:

  • mennyire akarjuk kölcsönösen beteljesíteni egymás testi és lelki szükségleteit, amelyekre a kapcsolat hivatott,
  • kizárólagos szeretet-kapcsolatban pedig attól is, hogy mennyire vesszük komolyan az elkötelezettségi fogadalmukat.

Boldoggá tenni önmagunkat nem-, csak -szeretet-kapcsolatokban- egymást tudjuk! Tehát a stabil szeret-kapcsolathoz egyfajta lelki együttműködést is ki kell építenünk és fenn kell tartanunk, az elkötelezettségi fogadalmainkat pedig be kell tartanunk. De az is nyilvánvaló: minél 'rosszabb bőrben' van egy kapcsolat, annál nehezebb betartani az ilyesmit...

Néhány szót érdemes ejteni arról is, hogy egy adott kapcsolatban hogyan oszlanak meg a döntési felelősségek. Eszerint a kapcsolataink lehetnek:

  • Hierarchikus-, vagy  alá-fölé rendelt kapcsolatban egy személy van kinevezve a -neki rendelt- döntések felelőseként. Ez azt jelenti, hogy -a megfelelő információk és vélemények begyűjtése után- ő hozza meg a döntéseket a rá bízott kérdésekben. (Tipikusan ilyenek pl. főnök-beosztott-, szülő-gyermek-, tanár-gyermek kapcsolatok.) A 'főnök' döntési hatalmával való visszaélése nyilván nem igazságos, ha:
    • elhanyagolja az alárendeltje(i) szükségleteit,
    • elhanyagolja a közösségi érdekeket,
    • túllépi a hatáskörét: olyan kérdés(ek)ben (is) hoz döntés(eke)t, amelye(ke)t meg kellett volna hagynia az alárendeltje(i) személyes hatáskörében.
  • Egyenrangú kapcsolatban minden -kapcsolatot- ill. közösséget érintő- döntést megvitatnak, és együtt hoznak meg. Személyes hatáskörbe pedig azok a döntések tartoznak, amelyek nem érintik a másik érdekeit, vagy közös érdekeket. (Tehát itt is fennáll a lehetőség, hogy valaki túllépi a hatáskörét.) (Egyenrangú kapcsolatok lehetnek pl.: állampolgári-, szomszédi-, testvéri-, baráti-, szerelmi-, és társasházi tulajdonosok kapcsolatai.) Nyilvánvaló, hogy minden -közös hatáskörbe tartozó- döntésnek ilyenkor közös megegyezésen kell(ene) alapulnia.
    • vagy közös megállapodás útján,
    • vagy közösen megállapodott döntési mechanizmussal:
      • szavazással és / vagy
      • képviselettel / meghatalmazással.
  • Vegyes felelősségű kapcsolatban mindkét félnek vannak -jól elhatárolt- döntési felelősségei, amelyek a kapcsolat-, vagy a közösség érdekében merülnek fel. Természetesen lehetnek közös döntésre megállapodott területek, és személyes hatáskörbe tartozó kérdéskörök is. (Szerintem a házasságok nagy része ilyen, ezért nagyon kell vigyázni a megállapodott demarkációs vonalak betartására.)

Minden konfliktus kialakulásakor találunk:

  • egymásnak ellentmondó nézeteket-, véleményeket, tehát nézeteltérést, és:
    • vagy két olyan szándékot, amelyben a nézeteit ki-ki mindenáron-, -a másik érdekeinek sérelme árán is- érvényesíteni akarja (magyarul tehát 'bedobja' a kényszerítést, a manipulálást, a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélést-, a jogtalan fenyegetést, stb. is...),
    • vagy a 'dialógus' annyira nélkülözi az együttműködést, annyira félreértésekkel terhelt, hogy mindketten azt hiszik: a másik mindenáron őt akarja legyőzni.

Ebből az a tanulság bontakozik ki, hogy megszűnik-, vagy (halkabb) vitává szelidül a konfliktus, ha:

  • ha a nézetek különbsége már nem számottevő (pl. valaki meggyőzi a másikat),
  • legalább az egyik fél lemond a véleménye érvényesítéséről,
  • ha a felek megegyeznek abban, hogy mindketten oly módon érvényesítik a véleményüket, hogy mindkettejük véleménye esélyt kapjon (megállapodás).

A nézeteltérés jellege szerint a vita lehet:

  • Érdek-vita: a felek valamilyen -szükségletük beteljesítésére kigondolt- igényüket (igényeiket) szeretnék érvényesíteni, és a két igény-érvényesítés -vélekedésük szerint- zavarja egymást. Ilyen igények pl.: idő-, pénz, elvégzendő munka, stb. (Ha viszont -egy adott vitában- a kifogásolt viselkedés a másikat nem érinti, akkor az a vita -ebben a szituációban- nem érdekvita.) (A mediációs eljárás elsősorban érdek-vita feloldására készült.)
  • Értékrendi vita: -a kettejük értékrendjének különbségéből fakadóan- abban áll a nézeteltérés, hogy mi a fontosabb-, mi kapjon nagyobb figyelmet, törődést. Ezért mindkét fél valamilyen értékrendi kategóriának a fontosságát, prioritását szeretné bizonyítani. Ilyen értékrendi kategórák pl. jogokról-, szabályokról-, szokásokról való vélekedés: házasság intézménye-, házastársi hűség-, gyereknevelés-, állatok, természet szeretete, takarékosság, szerénység, veszélyek komolyanvétele, anyagi boldogulás, szabadság, iskolai tantárgyak fontossága, szükségletek fontossága, stb.
  • Ok-okozati vita: a felek valamilyen dolog keletkezésének az okát-, sokszor a történéseket-, vagy értelmezéseket is) vitatják. Mindkét fél egy-egy ok-elméletet igazát szeretné bizonyítani. (Pl. történelmi események tisztázása, politikai okfejtés vitája, természeti törvényszerűségek vitája, katasztrófa okának vitája, élet keletkezése, stb.)

Persze előfordulhat hogy egy-egy vita jellege nem 'vegytisztán' mutatkozik meg, hanem többféleképpen is jelentkezik: pl. egy kártérítési perben a vita -végcélját tekintve- keletkezhet akár mindhárom aspektusban is. Egyszerre vitatják:

  • a kártérítés összegét (érdek-vita),
  • a kártérítés létjogosságát (értékrendi vita),
  • a kár keletkezésének az okát (ok-okozat vita).

A különféle manipulációk és felesleges huzavonák elkerülése miatt nagyon fontos, hogy tisztában legyünk: milyen célt képvisel a vitában az egyik- és milyet a másik fél. Vagyis mi a vita jellege-, miben is áll a vélemény-különbség, vagy érdek-ellentét!

Hibáztatás, amikor a rossz érzéseink okát nem a saját szükségleteink teljesületlenségének-, hanem alapvetően a másik viselkedésének-, vagy hozzáállásának tulajdonítjuk. Ítélkezések -, minősítések-, degradálások-, megalázások formájában találkozunk velük. Ez a hozzáállás tehát:

A hibáztatásokat aszerint sorolhatjuk be, hogy a -hibáztató fél- mit vesz a 'jó' ember-, vagy a 'jó' viselkedés viszonyítási alapjának. Tehát

  • saját értékrendhez-,
  • vallási értékrendhez-.
  • vagy törvényhez-, megállapodáshoz viszonyít.

Jogos lehet törvény-, vagy megállapodás alapján számon kérni valakitől a saját felelősségét, de már nem jogos, saját értékrend alapján megtenni ugyanezt! (Így csinál valaki a saját értékrendjéből törvényt, igazságtalanul.) Vallási értékrend alapján felelősségre vonni valakit pedig nyilván csak akkor igazságos, ha a felelősségre vonó személy -Isten által- fel is van hatalmazva erre...

A hibáztatás kísérői:

  • a hibáztatást rendszerint követi a másik fél degradálása, minősítése,
  • ezt pedig a megbecsüléséből-, jóindulatából-, szeretetéből való kirekesztés, néha pedig a becsülhetők-, szerethetők táborából is (anélkül, hogy erre bárki felhatalmazta volna az illetőt)...,
  • a hibáztatást sokszor egyenlőtlen mérce alkalmazása is kíséri: a másik hiányosságait felnagyítja, a sajátját pedig.. (ez valahogy nem kerül szóba...)

A hibáztatás gyakori következményei:

  • Elveszítjük az együttműködést a megbeszélésen, így a megegyezés esélyétől is elesünk:
    • a saját szükségletünk teljesületlenségéért kizárólag a másikat tesszük felelőssé,
    • olyan felelősségeket (is) számon kérünk a másiktól, amelyek tulajdonképpen minket illetnének,
    • megfosztjuk magunkat attól, hogy értsük a másik szükségleteit-, a rossz érzésének okait, vagy a véleményét,
    • elsősorban a másik viselkedésének a változását próbáljuk kicsikarni,
    • olyan megoldási lehetőségek mellett megyünk el vakon, amelyeket:
      • magunk is megtehettünk volna,
      • vagy amelyekben a másik szívesen vállalt volna némi segítséget az érdekünkben, ha nem alázzuk meg őt.
  • Elveszítjük a lehetőséget, hogy a másikról elfogadható véleménnyel legyünk-, és jó kapcsolatban maradhassunk vele
    • megfeledkezünk a másiktól kapott erőfeszítésekről,
    • kirekesztjük a másikat a megbecsülésünkből,
    • beskatulyázzuk őt valamilyen -megbecsülésünkre érdemtelen- skatulyába,
    • gyarapítjuk az előítéleteinket a másikkal szemben,
    • ellenségképet gyártunk maguknak,
    • megalázzuk -, és tesszük 'ellenséggé' a másikat.
  • Elveszítjük a saját magunk reális megítélését is:
    • megfosztjuk magunkat a:
      • tanulságok levonásának lehetőségétől,
      • és a magunk empátiája fejlődésének lehetőségétől is,
    • tápláljuk magunkban a haragot,
    • elveszítjük az irányítást a saját dühünk felett,
    • belerángatjuk magunkat gyűlöletbe,
    • lovat adunk a saját önteltségünk alá!

A kapcsolat pedig -mindezek által- mindinkább elveszíti a megegyezés(ek) lehetőségét!!!

Hogyan generálódnak -érdek-vitában- olyan mértékű indulatok a kapcsolatban, amelyek szétzilálják a bizalmat, és kérdésessé teszik a kapcsolat folytathatóságát?

  1. Egymás érzéseinek-, és teljesületlen szükségleteinek megértése nélkül, ellenséget fogunk látni a másikban: a megegyezni akarás tehát elpárolog, mintha sose lett volna....
  2. Ráadásul nehezíti a nézetkülönbség megértését:
  • ha nem vagyunk képesek felismerni egymás teljesületlen szükségleteit és az emiatti érzéseit,
  • ha nem is kerülnek szóba a másik szükségletei és érzései, vagy
  • ha nem is akarjuk meglátni ezeket.

A megegyezések híján pedig megjelenik a versengő- győztes-vesztes konfliktus-kezelés, majd ennek során a jogtalan érzelmi-, vagy egyéb fenyegetések, és a manipulációk. Aztán jön a többi:

  • széthúzás, fölösleges erőfeszítések,
  • hatáskör-túllépések,
  • idő- és egyéb veszteségek,
  • az erőfeszítések aránytalansága,
  • aránytalan részesedések az 'együttműködés' előnyeiből,
  • felelősségek áthárítása és hézagossága,
  • őszinteség-vesztések,
  • (kölcsönös) kirekesztés a megbecsülésből,
  • önbizalom-vesztések.

Óhatatlan, hogy -bizonyos fokú bizalom-vesztés után- a partnerek -a veszekedéstől való félelmükben- már kerülik a 'kényes' témákat. Ha nagyon fontos szükségletek- nagyon hosszú ideig teljesítetlenül maradnak, ez óriási frusztrációt eredményezhet! A frusztráció villámló szemeket-, és olyan egyéb nem verbális jelzéseket, okoz, amelyek  sehogy másképp nem értelmezhetők, mint a társas szükségletek páros lábbal tiprása. Erős érzelmi fűtöttség esetén nagyon komoly önfegyelmet igényel, hogy meg tudjunk maradni az egyezkedő attitűdnél.

Nem könnyű pontosan értékelni a kapcsolataink állapotát, hiszen egy kapcsolat sokféle szükségletet teljesíthet be, kölcsönösen. Természetesen ahhoz, hogy valaki át tudja gondolni, milyen szükséglet teljesületlenségétől van hiányérzete, az egész szükséglet-részt érdemes átfutnia, hogy rákadjon a hányzó(k)ra.

Segítségképpen: a leggyakoribb hiányérzetek a társas élmények-, és a szeretet-kapcsolatok élményei körből kerülnek ki... Így néz ki a szükségleteink felosztása:

Ha csak a szeretet-kapcsolatra fókuszálunk, akkor is sokféle szempontot sokféleképpen értékelhetünk, sőt értelmezhetünk. Bár nem tartom teljesnek-, de nagyon logikus számomra a Gary Chapman-féle megközelítésmód, az öt szeretetnyelv gondolatmenetével. Mindegyik nyelv -nem verbális módon- szeretetet (is) közvetít(het):

  1. elismerő szavak,
  2. együtt töltött minőségi idő,
  3. ajándékozás,
  4. szívességek,
  5. testi érintés.

E megközelítésmód hiányosságának látom, hogy eddig nem találtam utalást benne a (kölcsönös) áldozatkészségről. Szeretet-kapcsolatokban ugyanis rögtön felmerül a kérdés: az öt szeretet-nyelv jelzéseit mennyire vehetjük komolyan? A másik (vagy önmagunk) becsapása könnyen megtörténhet, viszont pl. a -komoly áldozatokkal kiszorított- 'minőségi idő', -ami komoly egymásra figyeléssel telik-, sokat elárul a másik (vagy a magunk) valódi ragaszkodásáról. A Karácsonykor-, vagy egyéb ünnepek alkalmával -septében- összevásárolt ajándékok sem mindig a színtiszta-, önzetlen szeretetről szólnak...

Véleményem szerint nagyon fontos a bizalom meglétének-, fejlődésének-, vagy éppenséggel hanyatlásának átgondolása i(s). A közös élmények valóban fontosak, de bizalom nélkül ezek nem kapnak táptalajt, nem tud kiteljesedni a szeretet. A bizalom egymás szükségletei figyelembevételének kölcsönös tapasztalataiból épül fel. Meglétének vizsgálata tehát a legjobb módszer, hogy eldöntsük: rejlenek-e 'fejlesztési' lehetőségek a kapcsolatban?

A bizalom szintje -legegyszerűbben- a -kapcsolatban meghonosodott- kölcsönös őszinteségen mérhető le. Amikor a partnerek őszintén fel merik tárni-, vállalni egymás előtt a problémáikat: az érzéseiket-, a szükségleteiket-, az igényeiket, (az egymással kapcsolatosakat is), ott a kapcsolat jó 'állapotban' van, hiszen mindketten bíznak a másik segítőkészségében. Aggodalomra ad viszont okot, ha valaki fél (talán mert azt gondolja: van félnivalója), és emiatt következetesen visszatartja a problémái feltárását a másik előtt.

Általánosságban leszögezhető:

  1. A bizalom az egyetlen olyan 'tőke', amellyel egy kapcsolat fejleszthető-, építhető-, esetleg újjáépíthető. Ha ez a 'tőke' elfogy a kapcsolatból-, tehát már semmilyen okunk nincs feltételezni, hogy a másik jót akar nekünk-, vagy rólunk sem feltételezi a másik ugyanezt, akkor a kapcsolat élményeit már nem tartja össze a bizalom 'kötőanyaga', mint ahogy a malter nélkül rakott téglákat sem tartja össze semmi...
  2. A (düh miatti) jogtalanságok-, igazságtalanságok-, a másik szükségleteit-, jogos igényeit két lábbal tipró-, jogtalanul fenyegetős-, kihasználós-, manipulációval terhelt konfliktusok -idővel- szétzilálják a meglévő maradék bizalmat is, így a kapcsolat egyre nehezebben helyreállítható helyzetbe kerül!!!

Az a döntés, hogy javítgassuk-e a rengeteg frusztrációt okozó kapcsolatot, vagy zárjuk-e le, sokszor nehéz döntés. Már csak azért is, mert a kapcsolathoz való ragaszkodás és a személyhez kötődő érzelmi vonzódás (még) olyan erős lehet, hogy szívünk szerint elfelejtenénk-, elásnánk az összes fájdalmat, és kezdenénk újra, és újra, és újra... Az ilyen dilemmában általános tanácsot adni nehéz... Mit érdemes mégis figyelembe venni ilyenkor?

  • Vannak kapcsolatok, amelyek nem szakíthatók meg teljes mértékig, tehát valamilyen szintű együttműködésre -a szakítás esetén is- szükség lesz. Ilyenek: házasság gyerekkel-, szülő-gyermek-, szülő-tanár-, tanár-általános iskolás diák-, és munkahelyi kapcsolatok, stb.
  • Az sem 'szerencsés', ha a javítható kapcsolatot 'roncsnak' ítéljük, de az sem, ha 'roncsot' javíthatónak... Ezért érdemes megfontolni a javítást, ha a bizalom helyreállításában még valamennyire lehet bízni...
  • Az is a javítás (kísérlete) mellett szól: ha mi (is) okoztunk valamekkora bizalom-rombolást a kapcsolatban, a tanulságok levonása nélküli 'lelépés' esetén előfordulhat, hogy valamikor újra hasonló helyzetben találjuk magunkat... Ki szereti vesztegetni az idejét többször ugyanarra a problémára... Egy 'veled- vagy nélküled' célú (veszekedés nélküli) megbeszélés (ha még nem történt meg) kitermelhet annyi tanulságot, hogy ez a kapcsolat nagyobb esélyekkel indul újra, (vagy egy másikkal való újrakezdés esélyesebbé válik, mint emez volt.)
  • A javítás receptjét nem győzöm elégszer hangsúlyozni: (igazságos) megegyezés, megegyezés, megegyezés, amíg a beteljesülésre váró (nem csak testi) szükségletek és jogos igények mindkét oldalon el nem fogynak...
    • Az egyezkedő megbeszélés együttműködése meghatározó abban a tekintetben, hogy milyen lesz a megbeszélés végkimenetele, tehát végsősoron milyen lesz majd az együttműködés a fontos tennivalók tekintetében,
    • és természetesen a megegyezések betartása...
    • Egy alapos mediációs eljárás ebben is segíthet, de ld. még a mediációs eljárás korlátait...
  • Továbbá egy-egy bocsánatkérés -ha őszinte- lehet 'perdöntő' momentum a kapcsolat megtartása mellett. Viszont a bocsánat megadása nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden marad a régiben... Vagyis az újrakezdéskor valószínűleg szükség lesz bizonyos feltételek (eddig ki nem mondott igények) kölcsönös tisztázására és megállapodás(ok)ra, ezen belül esetleg ultimátumra.

Szomorú kép: a szimpátia-, a vonzalom kiégett-, a bizalom elpárolgott-, a türelem végleg elfogyott a kapcsolatból. Az ember az emlékeket is legszívesebben kidobná, és dühös az elvesztegetett idő- és erőfeszítések miatt is... Viszont minél jobban megaláznánk a másikat (amire nyilván rá is szolgált), annál jobban bebizonyítanánk, amire nagyon is vágyik: jogosan lőcsölhet ránk minden hibáztatást, amit csak akar, hiszen lám, most is beszámíthatatlanok vagyunk... Ezért én a legkevésbé romboló szakítás mellett voksolok -ha visszavonhatatlanul eljött az ideje-, azonkívül a börtönlakókat sem akarnám szaporítani... MIndentől függetlenül a másik elvesztése annyira fájhat is, mint egy végtag elvesztése...

Próbálok segíteni ebben is, ha felkérnek: egy olyan osztozkodásban, amely igazságos, és lehetőséget teremt mindkét félnek az újrakezdésre...

Szeretnék bemutatni egy olyan személyiség-torzulást, akiknek a 'képviselőivel' általában nehéz megegyezéseket elérni, és akikkel jó kapcsolatban lenni sem 'egyszerű'. Ők a 'nárcisztikus személyiségzavarban' szenvedők, ahogy a pszichológusok mondják. Nem csak arról van szó, hogy tiszta erőből fényezik magukat, és ez alkalmasint zavaró lehet, hanem a fő baj velük az, hogy rengeteg szenvedést rónak a környezetükre, elsősorban a közeli hozzátartozóikra! Ilyen személyiség-zavaros lehet szülő-, tanár-, munkatárs-, főnök-, házastárs-, bárki... Azért ajánlom az érintettek figyelmébe ezt a részt, mert ez egy olyan probléma, amely -ha ismeretlenül és felkészületlenül éri az embert-, sokkal nagyobb 'lyukat üt' az önbizalmán, és az önértékelésén!!!

Persze, a jómagam személyes érintettsége is ösztönzött engem, hogy alaposan összeszedjem mindazokat a tudnivalókat, amelyekkel -egy nárcisztikussal való kapcsolatban- érdemes számolni...

Íme, egy csokorra való nárcisztikus szóbeli agresszív 'beszólás', hogy ráérezzünk, miről is van szó:

  • Kukorékolni kell a kajának, hogy megtaláld, és egyél belőle...,
  • Otthagytátok a tüzet, mint eb a szaharát..,
  • Nem ettétek meg a párolt zöldséget. Jólétetekben azt sem tudjátok, mit csináljatok..,
  • Mindenki más megoldja, hogy nyolc órát dolgozik naponta, plusz mindent, amit te is csinálsz...,
  • El kell tenni onnan azt a lavrot, ne cigánykodjon ott...,
  • Egy vidéki kis falu kerti budijában is használnak manapság légfrissítőt...,
  • A fiad képtelen arra, hogy eloltsa az a ki..szott villanyt...,
  • A majmok jobban csinálják ezt az erdőben...,
  • A Ceglédi úti cigánytanyán hasonló émelyítő bűz terjengett...,
  • Életem legnagyobb csalódása Te vagy, hitvány ember vagy...,
  • Anyagyilkos vagy...,
  • A halálomat kívánod...,
  • Már megint nyitva maradt a hűtőszekrény ajtaja. Majd húzom a rovásokat...
  • Szarjankó....
  • Pár év múlva esetleg megoldod....
  • Én még életemben nem hagytam nyitva hűtőszekrény ajtót...,
  • Patkány...,
  • Az életrevalóbbak elmennek az Elvira Majorba, szednek 20 kiló cseresznyét 500-ért, és 1000-ért eladják...,
  • Úgy tűnik, téged az asztal körül kergettek gyerekkorodban, ha nem etted meg a pisztrángot...,
  • A számítógép a te vasszekrényed, ahová elbújsz a világ elől...,
  • Élhetetlen, és haszontalan ember vagy...,
  • Neked igazán szükséged volna egy nevelési tanácsadásra...,
  • XY egy olyan ember, akinek nem áll meg a nyál a szájában...,
  • Te mindig is olyan hülye leszel, mint amilyen vagy...,
  • A ku... Isten ba...on meg...
  • Rohadj meg...,
  • Rohadt tetű...,
  • Egy egész életre végeztem veled...,
  • Egy szót sem szólok többet hozzád...,
  • Nem ember vagy te, hanem egy poloska...,
  • A szavaid szándékosan és kíméletlenül gyilkolnak... Mint pl. 'mi közöd hozzá...'
  • Apádnak volt egy gyengéje: mindig tartott készenlétben mindenféle ecsetből...,
  • Bármelyik bútorboltban lehet kapni élszalagot...,
  • Az állatok milliószor emberségesebbek, mint Te...,
  • Még annak a link alaknak is sikerült megtanulnia, hogy nem dobja ki a szalonnabőrt, hanem lehozza nekem...
  • Ráncigálj már ki innen a sárból...,
  • Ha fogyókúrázni akarsz, zöldséget kellene inkább enned, nem zabpelyhet. De azt el se tudod készíteni...,
  • Gyökeret ver a mosógépen a tömítés, amit odakészítettem, olyan régóta várom, hogy elrakd onnan...,
  • A gyulladt térdedet melegen kéne tartani, valami melegítővel... Hidd el, én nem szoktam tévedni...,
  • Majd szólok a szomszédnak, hogy rakja fel a függönyt...,
  • Miért sietsz? Hova sietsz? Mi dolgod van...,
  • Ennyi ész...! Öt év alatt igazán megtanulhattad volna, hol vannak a tálak...,
  • A modorodból nagyon elegem van... Menj a büdös francba...,
  • Az önérzetedet biztos a munkahelyeden szerezted...,
  • Nem szaladnak utánad az üvegek, hogy visszaváltsd...,
  • Egy ötéves gyereknek is eszébe jutna...,
  • Egy ennyi idős embernek kell, hogy legyen annyi esze, hogy mibe szedi le azt a rohadt babot...
  • Nem vagyok hajlandó összeesni a konyhában, ahogy te szeretnéd...,
  • Csak hogy valami fogást találj rajtam...,
  • Minden gazda permetezi a fáit...,
  • Igazítsd meg már azt a lécet a kerítésen! Ez a nemtörődömség mintapéldája...,
  • Legalább ötször kértem, hogy rakd a húst a hűtőszekrénybe. Te mégis a fagyasztóba raktad. Látom a szemeden, hogy meg se hallod, amit mondok...
  • (Az, hogy maszkban jössz be hozzám) ez egy beteges kényszerképzet...
  • Sose teszed le azt a korbácsot (amivel fájdalmat okozol nekem)...?

Ha valaki el akar merülni a másik 'lelki kikészítésének' rejtelmeiben, íme egy kis bemutató: a Zabhegyező című novella.

Hagyjuk meg a pszichológusoknak annak eldöntését: ki mennyire 'súlyos' eset (már ha a nárcisztikus egyáltalán 'elvetődik' egy pszichológushoz), de azért a magunk -józan felfogott- érdekében célszerű átgondolni, mire is számíthatunk (vagy éppenséggel mire nem) valakivel kapcsolatban, akitől már sok (rendszeres) bántást kaptunk!

  1. Nem (mindig) könnyű felismerni, hogy egy -egyenjogúságtól távoleső- 'lejáratósdiba' rángatnak bele (rendszeresen) minket, amelynek egyetlen célja van: a mi felelősségre vonásunk, és megalázásunk.
  2. Különösen nehéz felismerni / tetten érni a bántást akkor, amikor a bántás nem is a használt szavakban-, hanem a szöveg összefüggéseiben van elrejtve. (Pl. célzások, gúnyolódások, pejoratív hasonlatok...)
  3. A legjobb irodalmak-, videók sem tudnak mindent olyan összeszedetten tálalni, hogy minden meglátás igaz lehetne a mi 'nehéz emberünkre', de a fordítottja is igaz: nincs olyan könyv, amely teljes részletességgel vissza tudná adni az összes tényezőt, ami pont a mi 'kínzónkban' 'munkálkodik'. Ezért minden ilyen forrást fenntartásokkal érdemes olvasni: igaz-e vajon az adott állítás, vagy sem… Tehát igazából csak teljesülési arányokról beszélhetünk...
  4. A nárcizmus jelenségét nem lehet röpke 2-3 óra alatt még megismerni-, és logikailag megérteni sem, nemhogy 'megemészteni'! Ezért sok-sok elmélkedés szükséges annak eldöntéséhez, hogy az illető vajon miért nyúl gyakran a bántás eszközéhez.
  5. A valóban nárcisztikus ember -verbális, vagy fizikai agressziókkal tűzdelt- megnyilvánulásai nem tartoznak azonos kategóriába egy 'átlagos' traumás ember meggondolatlan mérgelődéseivel, ahol a másikra is -óhatatlanul- szóródnak 'vitriol-cseppecskék'! A valóban nárcisztikus ember lélektani hatalma alá vonja a másikat, függőségben tartja, és rendszeresen támadja az önbecsülését!!!
  6. Számolni kell azzal is: ha kezd beigazolódni a gyanú, hogy a mi 'nehéz emberünk' nárcisztikus, akkor ezzel elég nehéz szembenézni.  A nárcisztikus személyiségzavar végiggondolása közben komoly infantilizmusra-, és morális hiányokra is fény derülhet, és ez a csalódás alaposan kihozhatja sodrából a vizsgálódót: főleg, ha a saját közeli hozzátartozójáról szeretné tudni az igazságot...
  7. Ha valakinek (verbális) agresszió közepette telt a gyerekkora, akkor neki a szorongás 'normális' énállapot, így nehezen ismeri fel, hogy a verbális agresszió nem természetes-, hanem borzalmasan romboló bánásmód!
  8. Meg vagyok győződve arról, hogy a nárcisztikus (hajlamú) emberekkel való kapcsolat traumái jelentősen csökkenhetnek, ha időben tudatosítjuk: kivel-, mivel állunk szemben! Sok mindenre fel lehet készülni: a másik 'tesztelésére', a vele kapcsolatos veszélyekre, (érzelmi) veszteségekre, a reagálásokra, vagy -szélsőséges esetben- a kapcsolat leírására is.
  9. A megbocsátás csodálatos erény... Csakhogy a megbocsátást nem szabad összekeverni azzal, hogy mindig minden maradhat a régiben! A megbocsátás ugyanis (csak) annyit jelent, hogy nem haragszunk-, neheztelünk-, gyűlölködünk-, és nem állunk bosszút, stb...  De ez nem azt jelenti, hogy az illető -továbbra is- bármit megtehet velünk...

Minél több dolog 'stimmel', annál nagyobb a baj-, és -hosszú távon- annál nehezebb kijönni az illetővel:

  1. A nárcisztikusok első szembetűnő jellegzetessége, hogy kéretlen tanácsokat zúdítanak mindenkire, aki hajlandó ezeket végighallgatni: jelezvén, hogy egy 'mindenhez értő szakértővel' van dolgunk...
  2. Az embernek hamarosan az a benyomása kezd körvonalazódni (és ez egyre erősödik), hogy az illető társaságában 'akárki' nem lehet sem 'szép'-, sem 'jó', sem 'ügyes'., csak 'ügyetlen, semmirekellő, stb...' Később kiderül: egy-egy apró hiba is komoly leminősítést is eredményezhet...
  3. Hamar kiderül az is, hogy az empátia -, a másik problémájába való beleélés-, sőt a -számukra idegen- értékrendről-, gondolatokról szóló befogadási készség nagyon nem az erősségük... Sok esetben nem is érzik át a szenvedést, még akkor sem, ha saját maguk okozták! Ez kiderülhet úgy is, hogy sem ember-, sem állat szenvedése nem rendíti meg őket, pl. egy film nézése közben. Sokan még élvezik is a gyilkosságokat-, a haláltusákat...
  4. Hibáztatásból profik: rosszalló megjegyzéseket tesznek mindenre, és mindenkire: olyan intenzitással- és gyakorisággal, mintha más öröm nem is létezne az életben... Ez is elég hamar kényelmetlenné teszi a társaságukat...
  5. Az óriási negativizmusuk-, és merevségük is kibukhat a beszélgetésekkor...
  6. Így aztán a nárcisztikus személyeket egyfajta megfelelési félelem-, nehezen meghatározható rettegés lengi körül. Nem csak olykor-olykor, hanem szinte állandóan: a kiszámíthatatlanul szeszélyes kiborulásaik-, dühkitöréseik miatt... Emiatt ritkán érezzük magunkat biztonságban, a társaságukban...
  7. Egy-egy esetleges nézetkülönbség felbukkanásakor rögtön 'ellenségnek' látják a másikat (azt is, aki egyébként jóhiszeműen áll a vitához, és pusztán csak a saját érdekeit szeretné védeni).
  8. A kiborulásaik és a dühkitöréseik oka egyfajta extrém sértődékenység-, és az ezzel járó önsajnálat: ami hidegzuhanyként éri a környezetet.
  9. Saját felelősségeiket nem szokták felvállalni, hanem 'profi' felelősség-hárítók! Minden rossz érzésükért-, élethelyzetükért kapásból és kizárólag a környezetüket-, a közeli hozzátartozóikat hibáztatják, vádolják. A Hibáztatásból eredően sajnos nincs önkritikájuk, nincs megbánásuk, sőt bűntudatuk sem (ez a bizonyos 'mártír-szerep')!
  10. A leggyakoribb 'eszköztáruk' az arrogáns-,  megalázó-, megszégyenítő-, bosszúálló verbális erőszak, kritizálás , sőt az érzelmi zsarolás. Megtehetnék, hogy kérésekkel-, vagy a szükségleteik megnevezésével fejezik ki az óhajaikat, de ők nem szívesen mondanak le a -hőn szeretett- epés megjegyzéseikről, a lejárató kritikáikról, "minél megalázóbb, annál jobb" alapon...
  11. A másik ember határait-, döntési jogosultságait- az egyenjogúság sérüléseit nem szokták észrevenni, vagy nem is akarják tiszteletben tartani. Gyakori, hogy olyan mértékű ellenőrzést kényszerítenek a másikra, mintha az a tulajdonuk lenne... Ezért is van, hogy a gyanútlan áldozat olyan mértékű idegességet kezd megélni, amilyet még soha-, emberemlékezet óta nem tapasztalt...
  12. A provokatív viselkedés miatt gyakori, hogy a másik -önbeigazoló jóslatként- hamarosan 'felveszi a kesztyűt', és visszatámad. Így a nárcisztikus megkapja az önigazolást: "a másikban van minden hiba és ellenségeskedési szándék... El kell tehát taposni..."
  13. Hamar kiviláglik, hogy az ő világlátásuk, okfejtéseik-, értékrendjük-, igazságérzetük 'megkérdőjelezhetetlen', és 'vitán felüli'… Ezért aztán mindenféle -velük kapcsolatos- észrevételt megtorolnak, vagy jó esetben lepergetnek….
  14. A velük való 'kommunikáció' -ha lehet így nevezni a rájuk jellemző arroganciát-, legtöbbször abba az irányba kanyarodik, ami az ő érdekeiket szolgálja. A másik problémáira fordított érdeklődés-, figyelem hiánycikk őnáluk...
  15. A velük való kapcsolat nehézségei tabu téma! És az is, hogy minket mi zavar... Ellenben az, hogy őket mi zavarja, az rendszeresen napirenden van...
  16. Az érdekükben hozott erőfeszítéseket ritkán szokták észrevenni, még kevésbé értékelni. Ugyanis nekik minden 'jár'... A hála-, a köszönet enyhén szólva nem erősségük...
  17. A hibákat keresik az 'ellenségekben' és a 'megvetendőkben', tehát a másságot-, a másképp gondolkodást egyáltalán nem képesek elfogadni! Ugyanígy a tökéletlenséget sem! Ezért bizalom-, elismerés-, tisztelet 'nem jár' az 'ellenségeknek' és a 'megvetendőknek'! A bíztatást-, a vígasztalást pedig hírből sem ismerik…
  18. Irgalmatlanul beskatulyázzák az embereket. Számukra háromféle 'humanoid' létezik: 1) tekintély-, és 'bezzeg' személyek, 2) 'ellenségeik' népes tábora, 3) 'megvetendők' még népesebb tábora...  Az 'ellenségekről' és a 'megvetendőkről' szóló 'jellemrajzaikat' úgy alakítják ki, hogy az megfeleljen a saját felsőbbrendűségi elképzeléseiknek! Az, hogy a kialakított kép mennyire felel meg a valóságnak, persze eszük ágában sincs ellenőrizni! (Itt bújnak meg a legkomolyabb morális problémák!)
  19. Felhatalmazzák magukat, hogy minden történést-, és embert 'jónak'- vagy 'rossznak' minősítsenek. Ehhez persze a maguk értékrendjét használják viszonyítási alapnak. Tehát az a 'jó', amit ők 'jónak'-, és az a 'rossz', amit ők 'rossznak' minősítenek.
  20. Arra is felhatalmazzák magukat, hogy akiket ők 'rossznak' ítélnek, azokat megbüntessék. Ők a szabályok 'felkent letéteményesei', 'végrehajtói', valamint a 'szabályszegések' felhatalmazott 'megbüntetői'...  A büntetést persze maguk szabják ki: pl. kirekesztés a megbecsültek-, a tiszteletreméltók köréből, kirekesztés a segítségre méltók köréből, sőt, kirekesztés a szerethető emberek köréből... (Már amennyire ők tudnak szeretni...)
  21. Az elvárásaik persze egyenlőtlenek, őnmaguk felé részrehajlók. Felhatalmazzák magukat, hogy nekik 'szabad' pl. ingerültség okából szétalázni a másikat, de ha egy kicsit is tiszteletlen hangot üt meg a másik, számíthat a legkegyetlenebb (lelki) megtorlásra!
  22. Bűntudatkeltő manipulációikkal hatalmi függőséget alakítanak ki, és sakkban is tudják tartani a megalázósdival, akin 'fogást' találnak. Azokat tudják érzelmileg zsarolni, és függőségben tartani, akik nehezen tudják elviselni, hogy 'undorító bűnösként' gondol rájuk, illetve haragszik rájuk...

Az ilyen kapcsolat eredményeképpen -az elszenvedők- a következő mérgező hatásokról-, és az emiatt fellépő hanyatlásról szoktak beszámolni:

A nárcisztikussal való kapcsolat érzelmileg kiüresedik. Meghal az:

  • egymás társaságának az öröme: a közös programok, stb.,
  • szeretettség élménye: a gyengédség, érintés, stb.,
  • szeretet adásának az élménye,
  • szabad együttlét élménye,
  • érzelmi biztonság élménye: egymásra vigyázás, kölcsönös tisztelet, megbecsülés, bizalom, kölcsönös megértés,
  • az egyenjogúság biztonsága,
  • lelki társság élménye: a kölcsönös támogatás, hála, őszinteség, beszélgetések, és megbeszélések, stb.

A nárcisztikussal való kapcsolatot tehát -tartósan- nem lehet pozitív érzelmekkel megtölteni..: A kényszerű egybekapcsolódás-, és az együttműködés összetartó ereje a félelem, és a megfelelési kényszer...

A nárcisztikusok hazugságokkal tartják fenn a (lélektani) hatalmukat, és a 'jó partnerségük' látszatát:

  • ők minden szempontból 'hibátlanok',
  • ha valami probléma van, akkor annak okát mindig a másikban kell keresni,
  • a 'hibázókat' és a 'bűnösöket' nem lehet eléggé megbüntetni: 'ki kell zárni őket' a megbecsülhető emberek közül,
  • ők a 'letéteményesei' a 'helyes' értékrend-, a moralitás-, és a szabályok meghatározásának,
  • 'tökéletes rálátással' rendelkeznek minden dolog megítélésében, sőt a mi megítélésünkben is,
  • tökéletesen 'jogos' és 'igazságos' mindenféle negatív megítélésük bárki felé,
  • ők a felhatalmazottai a mi 'megnevelésünknek', 'leckéztetésünknek', 'megbüntetésünknek', manipulálásunknak,
  • a másik ítélőképessége szerintük 'hajítófát sem ér',
  • ha a nárcisztikus szenved a nézeteltéréstől-, a konfliktustól, azért is kapásból a másik a hibás,
  • a másiknak egyszerűen nincs sem oka-, sem joga rossz érzést érezni őmiatta,
  • csakis az ő helyeslésükkel vagyunk képesek fenntartani a kiegyensúlyozott közérzetünket,
  • egyébként pedig 'szeretnek' minket (a viselkedésük azonban ezt rendszeresen megcáfolja).

A kutatók többféle indítékkal, (vélt) lélektani nyereséggel magyarázzák a károkozó hozzáállásukat. (A pszichológusok szerint a belső félelmeiket kivetítik: tehát amilyen megítélésektől rettegnek, olyanokkal 'szórják meg' a környezetüket...) Nyilván, az indítékaik súlya-, és aránya személyenként is-, és alkalmanként is változhat:

  • a korábbi sérülések fájdalmainak csillapítása,
  • a kirekesztéstől való halálos rettegés elkerülése,
  • a saját hibáikkal való szembenézés elkerülése,
  • a saját önutálatuk-, kirekesztettség-érzésük kompenzálása,
  • önigazolás (akár a másik lejáratása-, megalázása árán is),
  • a másik értékrendjének-, gondolkodásmódjának uralása önigazolás céljából,
  • önsajnálat-, irigység a meg nem kapott elismerésekért-, megbecsülésekért-, szeretetért,
  • megtorlás-, bosszú a vélt-, vagy valós sérelmekért és kirekesztésekért,
  • figyelem-, megértés-, együttérzés-, törődés megszerzése bármi áron (akár a másik kárára is),
  • egyfajta sakkban tartás,
  • hazudozásaik miatti lebukástól való félelem.

Az én közeli ismerősöm esetére sok motiváció is ráillik. Őt -pici gyermekként- az édesapja -egyetlen cukorka elcsenése miatt- olyan mértékben elverte, hogy hajszálon múlt az élete!! Sőt, még az édesanyja sem védte meg! Az édesapja a következő magyarázattal indokolta a tettét: "olyan szegények vagyunk, hogy nincs más értékünk, mint a becsületünk..."  Ez az ismerős állandó készenlétben él, hogy meg kell védenie a saját becsületét, ezért

  1. Folyamatosak az önigazolós megnyilvánulások: az önfényezés, kéretlen tanács-özön, mások degradálása önmagában vagy kimondva, a közeli hozzátartozó gondolkodásmódjának manipulálása, stb..
  2. A folyamatos felelősség-hárítás megszokása miatt elapad az önvizsgálat, vagyis a saját felelősségeinek felvállalása.

Ha pedig az illető számára fenyegető helyzet van, ez beindítja a pánikot: a halálfélelmet-, és a hárító gondolati-, és viselkedési mechanizmusokat:

  1. Végképp nem tud-, nem is akar szembenézni a saját tökéletlenségeivel, hiszen ez -az ő tapasztalatai alapján, tudat alatt- egyet jelent a totális megvetéssel, kirekesztéssel minden szerethetőségből.
  2. Az ő 'becsülete' a legfontosabb: még a szeretetnél-, sőt még mások egészségénél is (mérgező attitűd).
  3. Úgy gondolja: 'akkor van csak biztonságban, ha az ő kezében van a hatalom': a megítélés-, hibáztatás-, és a -megalázással való- bűntetés előjoga.
  4. Azt is gondolja: 'Nincs különösebb baj azzal, ha ő uralkodik és kegyetlenkedik' a körülötte élő érzelmein, hiszen ezt az édesapja is megtette, és most sem bűntet ilyesmit a törvény.

Sokan számolnak be arról, hogy -egy nárcisztikussal való együtt élés során- rengeteg mérgező hatást szenvednek el, és ennek következtében az önbizalmuk-, az önértékelésük-, a természetes aktivitásuk-, a kreativitásuk -hosszú távon- leépül! Ezért megfontolandó a nárcisztikussal való együttélés folytatása, ha a legfontosabb személyiség-jegyeinket sem tudjuk (másképp) megvédeni.

  • önmagunk-, vagy a gyermekünk érzelmi-, szellemi fejlődését,
  • az önmagunk megbecsülhetőségi-, és szerethetőségi meggyőződését,
  • a -pozitív élményeket és visszajelzéseket szolgáltató- barátokat-, baráti társaságot,
  • a -lelkivilágunkat életben tartó- munkáinkat-, hobbikat,
  • stb.

Amiket (általában) nem viselnek el:

  • felháborodás, vagy bármiféle negatív érzelemnyilvánítás feléjük,
  • idegesség, türelmetlenség,
  • hibáikkal-, azok következményeivel való szembesítés,
  • visszavágás, vissza-alázás,
  • észrevétel, kioktatás: mit hogyan kezeljen,
  • célzás, megjegyzés,
  • megbélyegzés,
  • érzéseinkre való hivatkozás (a nárcisztikus nem fog foglalkozni a mi érzéseinkkel, amikor a sajátjaival sem tud mit kezdeni),
  • jogainkra való hivatkozás (a nárcisztikus elenőrzést, és hatalmat akar, tehát nem 'hatja meg', hogy csorbultak a jogaink).

  • ha kedvesek vagyunk vele,
  • ha figyelmesek vagyunk vele,
  • ha figyelünk arra, amit (normális állapotban) mond (könnyen hibáztatásba fordulhat),
  • feltételek szabása (nem a rosszal való zsarolás és fenyegetés, hanem hogy milyen feltételekkel teszünk meg neki valamit),
  • személyes jótettek (a feltételeink ellensúlyozására is),
  • cselekedetekkel való 'párbeszéd' (nem állunk le vitatkozni, hanem tesszük, amit célszerűnek gondolunk),
  • ha rákezd a lejáratósdiba, az egyoldalú (sértegetős) kommunikációból való azonnali kilépés,
  • határok meghúzása (nyugodt, de határozott hangnemben), de  biztosítsunk minél több alternatívát, amelye(ke)t viszont nyugodtan megtehet,
  • kérdések: (pl. "mit szólsz hozzá", stb.),
  • a szükségleteink (akár a lelki szükségleteink is) nyilt megfogalmazása,
  • az ő szükségleteinek a megtippelése és nyilt megfogalmazása,
  • kérések (csak pozitív formában: ne azt kérjük, hogy mit ne csináljon, hanem hogy mit tegyen meg...),
  • hangfelvétel (az illető beleegyezésével (különben személyiségi jogot sérthet),
  • a Családsegítővel való együttműködés, pl. családlátogatások, stb. (A nárcisztikusok félnek a hazugságaik nyilvánosságra kerülésétől, mert nem akarnak szégyenbe  kerülni.)

Lehet, hogy én is hasonló 'pánikkal' reagálok valakinek a verbális agressziójára?

Nem csak az fontos, hogy hogyan tudjuk csökkenteni a verbális agresszió gyakoriságát, hanem még fontosabb: hogyan tudjuk önmagunkban leépíteni azt a megfelelési kényszert (ha úgy tetszik: a minket -függő helyzetben tartó- pánikot), ami kiszolgáltat minket a nárcisztikus személy bűntudatkeltő manipulációinak? Ami nagyon ijesztő (lehet): a nárcisztikusról sütő hideg-, irgalmatlan kegyetlenség (vagy ennek a bennünk élő emléke) a verbális- (vagy tettleges) erőszak közepette... Az önmagunk felé intézett (néma) kérdések (amikor helyzet van), segítenek eldönteni: érdemes-e egyáltalán megijednünk, és hogyan érdemes reagálnunk (vagy egyáltalán érdemes-e).

  1. El tudom képzelni, hogy valaki, aki ennyire megalázó helyzetbe hoz engem, annak semmi más célja nincs, mint egy békés-, -mindkettőnknek gyümölcsöző- megegyezés 'nyélbeütése'?
  2. Az, hogy érzékenyebb vagyok bizonyos megnyilvánulásaira, mint a nagy átlag: ez felmenti a másikat az alól a felelősség alól, hogy vigyázzon rám?
  3. Akarok én függni egy olyan ember véleményétől, aki nem szokott utánanézni semminek, csak a saját önigazolós beskatulyázásaiból alakítotja ki a véleményét...?
  4. Vajon, aki ennyi verbális erőszakot és érzelmi zsarolást zúdít egy másik emberre: hiteles véleménnyel rendelkezik abban, hogy én értékes-, és szerethető vagyok-e...?
  5. Lehet, hogy olyan helyen keresem a becsülhetőségem igazolását (őnála), ahol végképp nem lehet azt megtalálni...?
  6. Érnék-e bármit is az ő megbecsülésével, még ha sikerülne is megszerezni azt...?
  7. Vajon az ő jóváhagyása nélkül már nincs is jogom és képességem jól érezni magam a bőrömben...?
  8. Vajon jogosan varrja más nyakába a felelősséget a saját túlérzékenységéért, gyerekkori traumáiért, és jogosan ítél el, és bűntet engem / másokat hasonló traumákat okozva?
  9. Tesz-e valamit az illető-, vagy miket tesz azért, hogy ő jobban érezze magát a bőrében? Vagy csak rám hárítja a rossz közérzetének minden felelősségét?
  10. Miért pont az Ő értékrendje alapján ítélődjön meg minden? És miért kell nekem ezt -mint egy rabszolga- elfogadnom?
  11. Azért érezzek bűntudatot, mert valaki -a saját értékrendjéhez viszonyítva- bűnösnek ítél  engem, és -bírói magaslatokba emelve saját magát- azzal akar bűntetni, hogy 'bűnösnek' érezzem magam...? Vagy talán azt akarja, hogy én érezzem bűnösnek magam, őhelyette...?
  12. Vajon nem önmaga felelős a saját infantilizmusban maradásáért, vagy ha úgy tetszik , a saját személyisége fejletlenségéért?
  13. Vajon nem kellett volna becsülettel tájékoztatnia a környezetét, hogy időnként 'elhatalmasodik' rajta a bűntudatkeltés-, és a vádolhatnék ellenállhatatlan kényszere?
  14. Önmagam védelmére -az igazságtalanságai kártételeinek csökkentése érdekében- én magam nem vagyok felelős?
  15. Melyik rosszabb hosszútávon: ha most felállok, és szó nélkül kimegyek, nem törődve azzal, amit utánam kiabál, vagy ha újra- és újra megerősítem Őt abban, hogy 'jogos', amit velem csinál?
  16. Vajon mennyi megértésről-, beleérző készségről árulkodnak a -vitriolként fröcsögő- szavai…?
  17. Vajon melyik az ő igazi arca: amit próbál elhitetni magáról, hogy Ő milyen 'ártatlan', vagy az, amikor utánam kiabálja a legsértőbb dolgokat, amit csak ki tud találni?
  18. Vajon érdemes-e 'kommunikációra' törekedni olyan emberrel, aki az egyenjogú vitapartnerség legelemibb kritériumait sem szokta -ritka kivételektől eltekintve- tiszteletben tartani…?
  19. Vajon tényleg halvány elképzelése sincs arról, hogy a szavai és a viselkedése milyen katasztrofális hatással vannak másokra, mialatt ő el van telve a saját 'tökéletességével'?
  20. Van valaki az ismeretségi körömben, aki rendszeresen így bánik velem, és én elhiszem neki, hogy őt a 'szeretet' motiválja?
  21. Vajon felvállalná-e a saját véleményét és bánásmódját egy csomó ismerős-, vagy mondjuk egy bíróság előtt is?
  22. Vajon megéri-e nekem egy olyan kapcsolatot táplálni és fenntartani, ahol a bennmaradás ára az én érzelmi zsarolásom-, önbizalmam-, és önértékelésem-, sőt teljes lelki egyensúlyom tönkremenetele?

A nárcizmus -egyre gyakoribb- jelenségét sok-sok pszichológus kutatja. Én csak arra vállalkozhattam, hogy bemutassam: vannak olyan emberek, akiktől jobb minél távolabb maradni, vagy nagyon komolyan felkészülni a kapcsolat hiányosságaira és veszélyeire!!! Egy könyvet szeretnék ajánlani folytatásként, akit érdekel: A lélek meggyilkolásának száz módja (A letölthető dokumentumok között.)

Keresés interneten az alábbi kulcsszavakkal lehetséges pl.:

Fejér György
Utolsó frissítés: 2023.02.24